Benedekblog

Tegnap este megkértem Gábort, hogy fürödjön Benedekkel, eddig én szoktam heti párszor bemenni vele, de most már nem nagyon merek, viszont megfosztani sem szeretném az együttpancsolástól.

Megengedtem nekik a vizet, telepakoltam a kádat baszokkal, Gábor is becsobbant, következő fázisként szállítottam az eddigre már veszettül lelkes gyermeket.

A következő történt cirka egy percbe belesűrítve:

A ded lelkesen csápol a kád szélénél, én lehúzom a pelenkáját, izgalom a tetőfokon.
Elkezdem összehajtani a pelust, Benedek ezalatt trükkösen, fikarcnyi erőlködés nélkül olyat tojik, beterítve a bolyhos szőnyeget, a padlót és a kiszóródott szennyes ruhát egyaránt, hogy csak na.

Rájövök, hogy valami nem stimmel, mert Benedek otthagyja a kádat és valamivel lekesen abajog a földön.

Meglátom mi az. Eddigre Benedek már belelépett mindkét lábával, az egyik térdével, meghempergett benne, és most épp keni szét a padlón.
Detektálom azt az érdekességet, hogy anyuéknál tegnap alighanem répa lehetett a menü, a kaki ugyanis rikító narancssárga.

Kezdenek kaotikussá válni az állapotok, visítok.
Gábor is: Be ne tedd így ide, be ne tedd!
Benedek is, ugyanis már megint az a szituáció állt elő, hogy meg akarok tiltani neki valami tuti jó játékot.

Én törölgetek, Gábor fújjol, Benedek hisztizik, próbál fetrengeni a földön. A föld tiszta répás szar.

Ott is olyan, a lábát is töröld le, be ne tedd így!
Benedek zokog, menekül.

Csöndet már, csönd legyen, elég!

Benedeket lefogom, letörlök róla minden morzsányi szmatyát, már csobban is és kergeti a felhúzhatós krokodilt, innentől kipipálva.

A szőnyeg bolyhai közül próbálom kibogarászni a belekötött dzsuvát, aztán hagyom a sunyiba, ráöntök egy félpohárnyi mosóport, bevágom a gépbe.

A fiúk eddigre már tengeri szörnyeset játszanak.

Kifele menet Gábor még megkérdi, hogy nem kellett volna-e előbb kézzel kimosni a szőnyeget.
Gonoszul vigyorogva szólok vissza, hátra sem nézve: Onnantól, hogy hányós leszek, minden ilyet te csinálsz..