így állunk

Egész konszolidált éjszaka után (azért hajnalban ment a nyafogás ezerrel) elzarándokoltunk a doktornénihez, hogy lecsekkolja, elhárult-e már az a világrengető katasztrófaveszély, hogy a kis Ducibuci elfogy.
A leadott másfél kilóból két hét alatt visszaszipkázott hetven dekát, most 8,5kg, úgyhogy azt hiszem, ez tulajdonképpen nem fenyeget minket még egy darabig.

Itt meg is kell álljak egy percre, és helyretenni magam a múltkori rinyálás után, hogy nekem milyen rossz, amiért a Benedek le van maradva.
Mert legalább rendesen eszik, emiatt sosem kellett aggódnom, és ugye nem egy lapon említhető a két probléma.
Szóval Benedek úgy mozog, ahogy neki tetszik, és hajrá Sárák!

Az egyik Sárával ma majdnem találkoztunk is, (a másikkal az előző hétvégén sikeredett, mert elvittem az utolsó adag tejeket neki), úgy volt, hogy nálunk böjtölik ki a kórházazások közötti űrt, nagyon örültem, gyorsan csináltam sütit, de aztán egyedül ettem meg, mert végül kiderült, hogy közben beteg lett a nagytesó..


Benedek, csak hogy ne aggodalmaskodjak, tökéletesítette a forgást gurulássá, és egyszersmind úgy döntött, hogy a kisfiúknak úgy a legtökéletesebb az élet, ha hason fekszenek.
Így egy kicsit nehéz öltöztetni, pelenkázni, és más földhözragadt dolgokat is, de sebaj, megoldom, a szőnyeg meg, na bumm, kitisztítható.
Iszonyatos virgonc, hátonfekve rugdalja magát mindenfelé, hason is előrekúszik egy keveset, ha nagyon muszáj, és egész nap jár keze-lába.

Mindenáron ülni akar, a pihenőszék döntött állásból már felhúzza magát hasizomból, aztán persze megtartani már nem bírja, mert nincs mire támaszkodni, görnyed mindenfelé, én meg félek, hogy itt fullad meg, ami persze igen valószínűtlen, de ez a fulladás a mániám: ha köhög is, azonnal rohanok, hogy nem nyelt-e le valami játékalkatrészt.

Ülésbe tolni persze nem tudja magát, a keze és a háta sehol nincs hozzá, de ha felültetem és eléteszem a lengőlógókájának az oldalát (oldalt is van egy-egy alacsonyabban lévő rúd játékokkal), akkor ott szépen megtámaszkodik fél kézzel, a másikkal meg játszik, és olykor-olyakor teljesen kéz nélkül is elvan pár másodpercig, összességében pedig egy-két percig is.
Erről videót nem nagyon tudok egyenlőre prezentálni, mert ilyenkor azért ott ülök mögötte, biztos, ami biztos alapon, ugyanis, ha dől, akkor azt alaposan, kb. mint egy zsák krumpli csinálja, a karja egy negyed Benedeket sem bírna megtartani..

A dévényen megint nagyon ügyes volt, meg lettünk dícsérve, Ági sokat mászatta, ő meg így, segítséggel, szépen vette az akadályokat.
Próbálta fel is állítani úgy, hogy eléraktuk a játékhidat, hogy abban kapaszkodjon meg, itt a lábtartását nézte, hogy hátha, de maradt a lábujjhegyen pipiskedés (de legalább már nem kapkodja fel, mint két hete), részünkről meg a fejcsóválás.

Az orvosnál előkerült ez a nemalvás-éjszakai evés témakör.
Kaptunk Sinlac receptet, meg utasítást, hogy tíztől hatig egy falatot sem.
Mondtam, de a Benedek addig fog üvölteni, míg enni nem kap.
Erre a doktornénink: Na jó, Esztikém, de meddig? Két napig, vagy legyen három mondjuk? Hát igen, ez tény..

Igaza van abban, hogy nem tesz jót Benedek állandó hasfájásának, hogy sosem pihen a pocija.
Tisztában vagyok azzal is, hogy, mivel jól eszik és jólfejlett, igaziból nincs szüksége éjszaka evésre élettanilag.

De éhes, ettől még.

Persze, biztos abban is igaza van, hogy megszokásból éhes, én is azért vagyok mindig éhes, mert folyton nasizom, amit ugyebár nem kéne.
Ha viszont így van, akkor magától a büdös életben nem fog leszokni róla, ha én lelkesen asszisztálok hozzá.

De akkor is.. Éhes, és ne adjak neki enni? Brrrr..

Szóval, még nem tudom, mi lesz, kicsit hezitálok, de eszerint meg akkor még nem vagyok elég fáradt..