jóból is megárt a sok

Tegnap este anyuéknál ünnepeltük Lujzi szülinapját, és Benedek kicsit besokallt a lelkes tömegtől.

Nyilván eleve sokan voltunk, hangosak voltunk, minden nőnemű jelenlévő ölbevette, meghempergette, megsimogatta, azután, mire már jól elfáradt, megjelentek a hímnemű családtagok is a jussukat követelve, akik úgy gondolták, egy kisfiút minimum dobálni kell egy kicsit.

Benedek persze imádja, ha dobálják, de nem fáradtan, és főleg nem azután, hogy végre sikerült lenyugtatnom az előző sírdogálásból.

Így aztán a dolog vége az lett, hogy Benedeknél végleg eltörött a mécses, mi pedig rohamléptekkel pakoltunk és távoztunk, a hónunk alá vágott, üvöltő gyerekkel.

Mire hazaértünk, már igen vígan volt, így viszont összesen két alvást hagyott ki a három napközbeniből, emiatt este meg sem tudtam etetni, csak beájult, viszont a kettőkor beszürcsölt kis adag Sinlactól úgy eltelt, hogy egész délelőtt nem volt hajéandó enni, úgyhogy még majd ki kell tapasztalnom, hogy is működik ez a lötyike (aki, mint tudjuk, az én nagy barátom, még mindig).


Meg kell még említenem, hogy ez a gyerek (és bele sem akarok gondolni, mi lesz majd, ha lesz egy kis copfos prototípus is) helyrehozhatatlanul el lesz kényeztetve.

Rám ugyanis abszolút inspirálóan hatott legutóbb is (magyarán minden hülyesgbe belevihető vagyok ), mikor odaadtam Benedeket anyunak, hogy alhassak egy kicsit, hogy másnap boldogan jelenetették Lujzival, hogy milyen jót fürödtek.
Mondtam, hát persze, itthon is szeret.
Igenám, de míg én születése óta még a fürdetőkrémet sem használom, mert minek (kivéve, ha valami miatt nagyon piros volt a popsija, akkor oda), addig ők lelkesen újságolták, hogy vettek babasampont, meg babamittudoménmit, meg babahabfürdőt is, és mekkora luxuspancsolást rendeztek.

Kezdtem megérteni, miért kezdett el gyanúsan rángatózni anyu arca, ahányszor gyerekkorunkban felvilágosítottuk, hogy a krumplifőzelék és a melegszendvics márpedig úgy az igazi, ahogy mama csinálja.

Így aztán fogtam magam, és előszedtem azt a temérdek löttyöt, amit még a kórházi kezdő reklámcsomagban kaptam, és este lelkesen rálocsoltam én is a gyerekre, ezen ne múljon a boldogság.

A habot le sem tojta, - az illata finom lett, nem mondom, - viszont a koszmót, amit eddig hiába olajoztam, pikkpakk eltüntette a fejéről, úgyhogy a sampon marad, azzal néha átdörgölöm máshol is, a többiért meg ácsingózhat, ha megy anyuhoz..

Ezt most azért tartottam szükségesnek elmesélni, még mindig a túlzásokba esés (és részemről abszolút el nem ítélt.. ) témakörénél maradva, mert mikor megérkeztünk, kiderült, hogy anyu, mihelyt lekerült a gipsz a lábáról, azonnal szükségét érezte, hogy elmenjen Lujzival Benedeknek vásárolni, és turizott neki egy miniatűr Nike focicipőt (én lelkesen veszek használtruhát, egyedül majd olyan cipőt nem fogok, amiben már jár, de ez még egyenlőre nem fenyeget, ez csak a kocsicipő kategória).
Szóval a Benedek innentől minimum Nike-ban nyomja, az agyam eldobom!

Fotóim nincsenek, mert eldugtam valahová a gépet Benedek elől (kezdődik a kitúrás a saját lakásomból), és jól sikerült, mert nem találom, ugyanis nemsokkal azután, hogy felhívott az amúgy billentyűzáras telefonomról ezt azt, valahogy megszerezte a gépet, kirágta a tokjából, bekapcsolta, és az egész aksit ellőtte igen művészi önarcképekre.

Úgyhogy most minden gyerekgyilkos cuccot száműztem, mégis, épp az imént vettem el tőle egy hosszú kábelt, ami nem tudom, mihez tartozik, és honnan szerezte, én még az életben eddig nem láttam.



Meglett a gép, íme néhány alkotás, magától a Mestertől: