Benedekblog

Kész vagyok, nem aludtam egy szemhunyást sem. Tényleg annyit sem, Gábor sem sokkal többet.

Fájt a hasikánk, és éjszakai mostaztánmegmutatomneketekkiafőnök bulit rendeztünk.

Mivel a sírás fárasztó dolog egy ilyen kis embernek, Benedek kifejlesztett egyfajta hörgést (ezt már a kórházban is hallottam néha), és ezzel tudatja, ha akar valamit. Azonnal.

Horrorisztikus.



Reggelre aztán angyali csönd és nyugalom, csakhogy akkor már rohanni kellett, rendet rakni, meg takarítani kicsit, mert jön a doktornéni szemrevételezni az új pácienst.

Kölcsönösen el voltak bűvölve egymástól, Benedek egy nyikk nélkül, nagy kék bociszemekkel tűrte a vegzálást.
Az eredmények jók, de azt eddig is tudtuk, hogy ahhoz képest, hogy mik voltak a lehetőségek, nagyon-nagyon szerencsések vagyunk.
A sérveket úgy néz ki, megússzuk, pedig ez szinte kötelező a korababáknál; az egyetlen, de azt már bent is mondták, hogy nagyon lazák az izmai, ezért komolyan kell járni gyógytornára, amit egy-két héten belül el is kezdünk, ha már nem ejti a szaturációját, ha terhelésnek van kitéve.
Nagyon örülök, hogy sikerült könnyen, hamar jó orvost találni. Családon belül mindenféle orvos megoldott, de gyerekorvos nincs és így elég tanácstalan voltam, hogy kit és hogyan válasszak és féltem, hogy mi lesz, ha nem válik be akihez kerül. De nagyon tetszik, pont olyan, amilyenre szükségem van, kedves és majd jól helyrerak, ha hülyeségeket gondolok, vagy túlaggódom magam. szakmailag is csak jókat hallottam róla. Egyébként vicces, mert az egyik barátnőm ajánlotta, mert a barátjának az anyukája, de amúgy is hozzá tartoznánk..
Nagyon megnyugtató az egész, örülök!

Este újabb hisztiroham.
Úgy üvöltött, hogy pár perc után nem kapott levegőt és rosszul lett, beszürkült, fújkáltam, magához tért és nézett ijedten. Aztán kezdte volna újra.A méltatlankodás oka az volt, hogy miután szopott 50 grammot (40 az adagja), és utána szopott még huszat, nem akartam neki többet adni, hogy nehogy megint hányás legyen a vége.
De feladtam, kapott még forralt vizet, aztán még szopott, aztán még adtam neki tejet üvegből is, (mert nem rég fejtem, és nem hagytam a mellemben sokat, csak amennyi gondoltam, hogy kell vacsira, ráadásul ahogy fárad, egyre nehezebben szopja ki), így a végeredmény összesen 120 gr. Ez épp a háromszorosa annak, amennyi kéne neki. Ezután a rendes időkben éjszaka még benyomott 50-et és 30-at.

Nyugodt éjszakánk volt, végre aludtam kétszer két és fél órát; tiszta luxus..

Ezek után ő a főnök, ez van.

Amúgysem fenyegeti az elhízás.

(mondjuk más kérdés, mikor meg nem hajlandó enni.. 30-ból nem csinálok ügyet, de ha csak 10-et eszik pl, akkor nekiállok aggódni.. pedig tudom, hogy tiszta hülyeség, eszik, ha éhes. De rettenetesen féltem, hogy nehogy baja legyen..)

Elkutyulták a laborját. Új mintákat vettek, 11-re van meg sürgősségivel.

Leletek rendben, mehetünk haza.

Elrohantunk megvenni még pár dolgot. A kis ruhák, amiket tegnap gyorsan kimostam, tök nedvesek ebben a rohadt esőben. A pelenkák, takarók még inkább. De indulni kell..
Évike nem volt se tegnap, se ma, nagyon szomorú vagyok miatta..

Éééééééééééés itthon!

Hazafelé több mint egy órát jöttünk a dugóban, a baba végig nyafizott, mert éhes volt.

Kupi van, de az ő kuckóját szépen összekaptuk..

Itthon vagyunk!

Az összes ruhája óriási rá, pedig van 50-es is, amiről azt hittük, hogy úgysem lesz jó, de azért anyu megvette, mert nem lehetett otthagyni.







Azt, hogy épp ésszel jöttem haza, leginkább a lányoknak köszönhetem, akik annak ellenére, hogy az ő babáik sokkal rosszabbul startoltak, mint Benedek, végig tartották bennem a lelket, vidámsággal, optimizmussal és szeretettel.
Szóval Dóri, Linda és mind a többiek, drukkolunk tovább Nektek itthonról! Tirza, Balázs, Olivér, Alex, Zita, Berni és a többi kisbaba: nőjetek nagyra! Szuper anuykáitok vannak!
Vicces, de nagyon fog hiányozni a bent ücsörgés, tejkonyhástul mindenestül!

A mai laboroktól függ, hogy hazamehetünk-e. Holnap kilenckor megmondják, hogy milyenek az eredmények, és ha jók, délután spuri.

Kénytelen vagyok némi párhuzamot felfedezni eközött és a tagnapról mára megérkező front miatt bekerült öt új baba között. Szerencsére egyik sem nagyon kicsike.
(a 10 ágyas osztályon 17 gyerek van momentán és mi vagyunk a legjobban, már csak a sárgaság miatt vagyunk terítéken..)

A következő remek ötletük, hogy biztos azért sárga még mindig, mert baj van a májával, vagy a veséjével.
De negatív lett minden vizsgálat, és labor.

Benedeket ez nem érdekli, az anyagcseréje szuper, a mozdulatsor fix:

Leültem délután a főorvos asszonnyal és elmondtam neki, hogy egy napja azon agyalok, hogy hogy is történt ez a tegnapi dolog.
Észrevették (meghallották), hogy hány a baba és akkor látták, hogy az erőlködéstől rossz a színe, ami tök rendben van, mert nekem is rossz, ha hányok, pedig jó a tüdőm, vagy valaki valamikor arra járt és látta, hogy fekszik a hányásban, ergo nem kap rendesen levegőt. És ha így történt, akkor ugyan mióta lehetett így.

Azt mondta, hogy a második variációról volt szó, de ő is ott volt, nem arról volt szó, hogy nem kapott levegőt, bár nyilván valamivel nehezebben és ezt vette elég nehezen.
De azért is ijedtek meg, mert előtte való nap állították le a légzésközpont stimuláló gyógyszerét. Azt most megint adják neki amúgy. Hát, végülis nyugodtabb vagyok, de azért nem vagyok boldog ettől az egésztől.

Most várunk, hogy hogy változik az állapota.

Mikor mentem a hatos etetésre, néztem is, hogy milyen szép új ruha van rajta, meg új pokrócok, szóval úgy minden ki lett cserélve.
Mondta a nővér, hogy vigyázzak vele, mikor fogom, na bumm, nem esett le még így sem.

Aztán elkapott a főorvosasszony, hogy a Benedek nagyon hányt és elég rossz színe lett, szerinte valami vírus, levettek egy csomó vért, a vizsgálatokért betelefonálhatok még ma este, a tenyésztés hétfőre lesz meg.
A baba amúgy jól volt, ahogy láttam, persze kis álomszuszék, szóval nem nagyon látszik meg rajta, ha beteg is.

Teljesen bepánikoltam, és nem a vírus miatt (a doktornő gondolom attól tartott, hogy az egyik baba testvére rotavírust kapott, nem is tudott jönni az anyuka pár napig és egy ilyen agresszív hányós vírusnak az elszabadulása a PIC-en enyhén szólva brutális következményekkel járhatna, nem minden baba tudná átvészelni, ha elkapná.)

Engem viszont ez a rossz szín érdekelt. Ma eléggé lazán odafigyelős nővérek voltak bent, és Benedeken már nincs monitor, csak légzésfigyelő alatta, vagyis semmi nem jelez, ha a hányás miatt eltömődik az orra és nem kap levegőt. Ilyenkor csökken a véroxigén szint és a monitor szaturációmérője rögtön sípolna, így kiderülne, hogy baj van, de esetünkben csak akkor jönnek rá, ha véletlenül arra járnak és észreveszik, hogy a gyerek a hányásban fekszik. Az meg, hogy ez kettő, vagy huszonöt perc múlva következik be, és hogy mennyire nem kapott levegőt, azt kb soha nem fogom megtudni.
Az ilyenektől meg meg kell őrülni, komolyan. Hogy halvány fogalmam sincs, hogy mégis mi történt a babával. Bármire rá lehet utólag felelősség nélkül húzni, hogy hát, anyuka, koraszülött, előfordul ez, vagy amaz.
A hazamenésnek persze annyi.

Egész hazafelé, meg este ezen kattogtam, megőrülök, a nagy kiborulás most nem lépcsőn történt kivételesen, mert hét óra volt és én annyira fáradt vagyok már, csak mentem haza az utcán, meg a bkv-n, és csak sírtam, mert tehetetlen vagyok, és azt sem tudom, mi történik és nagyon-nagyon félek, hogy valami baja lesz a babának. És ha lenne, most nem csak emiatt, hanem akármi más miatt is, lehet, hogy soha meg nem tudnám. Utálom, hogy semmi beleszólásom, rálátásm nincs arra, hogy mi történik vele..

Hogy is néz ki egy napom?

05.00: felkelek, fejek, zuhanyozom, kicsit rakodok, megcsinálom az egésznapi szoptatóstea adagot, reggelit.
07.00: indulni kell a kórházba.
08.15: ülök a folyósón a PIC előtt a többi anyukával és mint a messiást, várjuk, hogy kinyíljon az ajtó. (ez félkor történik amúgy)
09.00: felérünk a tejkonyhára, fejünk, közben eszünk, megbeszéljük, melyik gyerekkel mi van. Kiporciózzuk a napi tejmennyiségeket, felcímkézzük az üvegeket és leindulunk vissza a PIC-re. Visszük a tejkonyhások által bekevert tápokat is.
11.15: lásd, mint 08.15!
12.00: Felmászunk a menzára a hegytetőre és benyomjuk az ebédet. (befizethetünk a dolgozói menzára)
13.00: lásd, mint 09.00!
14.15: lásd, mint 08.15 és 11.15! Ha kijöttünk, várjuk az apukákat.
15.30: Bemehetünk még egyszer az apukákkal
16.00: lásd, mint 09.00 és 13.00!
17.15: lásd, mint 08.15, 11.15 és 14.15!
18.00: Hazamegyek
19.00: Fejek, közben benyomok valami kaját.
20.00: Lefekszem egy kicsit aludni.
24.00: Felkelek fejni, kb 45 percig tart.
05.00: Kezdődik az egész elölről.

Az egyes programok között egy órák vannak. Semmire nem elég..

Felhív egy évfolyamtársam. Nem barát, még csak nem is jó ismerős; pár órára együtt jártunk, ennyi.

Hallotta, mi történt, gratulál.
Kérdezi, mikor megyünk haza, csak mert akkor felugrik. ( Fel nem foghatom, miért jelentik ki olyan emberek, akikkel soha szabadidőnkben nem találkoztunk, hogy felugranak hozzánk.
Azokat is jobb szeretem magam meghívni, akikkel összejárunk, és még a közeli barátok, család részéről is elvárná az ember, hogy rákérdezzen nem gond-e, ha felugrik, vagy mikor ugorhat fel, vagy ilyesmi.)

Szóval: felugrik.
Mondom, sajnálom, de nem nagyon lesz erre lehetőség.
Miért nem?
Mert tudod, még bőven vizsgaidőszak vége után szültem volna, és nem szeretnénk, ha idegenek jönnének hozzánk, ő nem olyan, mint egy rendes időre született baba, hát koraszülött, na.

Erre a lány a végszóra, hogy koraszülött:

Nem, baj, engem nem zavar, olyat még úgyse láttam.

Neki nem baj? Mert őt nem zavarja????? (Őt? Hát mit gondol ez, hogy én azért aggódom, hogy őt zavarja? És mi is? Két feje van, meg hat keze és félek, hogy a lelkivilága sérül, ha meglátja a szörnyszülött gyerekem? És úgysem látott még OLYAT! Milyet nem látott???)

De higgadt maradtam, hát, ha valaki ekkora nulla érzelmileg, annak minimum elmagyarázom, mi is a helyzet. A végén mondta: Jaaaaa, nem is gondoltam, akkor majd csak később megyek. (gondoltam, mész ám a tudodhova…)

Azért elég kiborító, puffogok rajta utólag azóta is.



Négy szoptatás!
Kit érdekelnek a HP-k..

Ma nagyon kis csinosak voltunk ám..

A fülükben még nem indul meg ilyenkor a porcosodás, ezért, mint egy palacsinta felcsavarodik, ahogy a fejét mocorogatja. Rémisztő látvány.
A nővérek kiröhögnek, hogy mindig óvatosan lecsavargatom.
Állítólag kb két hét kell neki általában a korababáknál, és egy-két nap alatt észre sem veszem, beporcosodik és kirúgja magát.
Csinálhatná már, mert tisztára rosszul vagyok mindig, mikor látom.

Már kétszer szoptatok és cumiztathatom én másik kettőnél is!

Így, persze, hogy lehet kezdeni örülni az apróságoknak!

Benedek egy harapós baba..
Valahogy eddig ez a tény nem tűnt fel senkinek, igaz nem is dugdosta senki mindenféle tartozékát a szájába.

A cím igazságtalan igaziból, mert ami a fő, hogy Benedek jól van, de valószínű leginkább a kimerültség miatt én kiborultam akkor is. (ami persze nem prioritás jelenleg, de akkor is..)




Tudom, nem lehet minden nővér egy Évike, de azért némi empátiát lehetne tanúsítani.. Különben, aki volt, általában kedves, rendes, de alapból picit nemtörődöm, most meg nyilván rossz napja is volt.

Egész nap arra készültem, és nagyon, de nagyon vártam, hogy mehessek etetni.
Nehéz ezt elmagyarázni, de az egyetlen dolog, amit mi itt tehetünk, hogy ülünk és fejünk, hogy legyen tej. Ennyi. Közben a babáinkhoz gyakorlatilag hozzá sem érhetünk, és olyan nagy ugrás az, amikortól betölthetünk anyaként valamilyen funkciót.
Nagyon lelkes voltam, bementem, gondoltam, mint tegnap, ma is azért segít valaki, meg is kértem x nővért, aki hozzánk volt beosztva aznapra. Mondta, hogy ő nem ér rá, próbálkozzak. Nem csinált semmit, már letudta az etetést (szondázás párti), visszaült a géphez, iwiwezett éppen. Többek között azért lenne fontos a rendes etetés, hogy ne szondázzák a babót. Mivel ennyire aluszékony, sokaknak nincs türelme őt megetetni üvegből, mert nagyon lassan, megfontoltan eszik, sokszor tart szünetet, és mindig van, akinek egyszerűbb ledugni a gyomorszondát. Aztán persze csodálkoznak, ha visszabukja az egészet. Meg hát rossz dolog, hogy még ezzel is kínozzák. (mikor nem lenne szükséges)
Vannak nővérek, akik sosem szondáznak, ha nem muszáj. Ők, minő véletlen, jellemzően azok, akik beszélnek a babákhoz, és miközben dolgoznak velük, megsimogatják őket.

Szóval szerencsétlenkedtem ott, nem akarta bekapni a mellem, pont azt játszottuk, amihez tegnap ketten kellettünk és negyed óra, de most ott voltam egyedül, és tudtam, hogy vagy meg tudom etetni, vagy ledugják azt a rohadt csövet a torkán megint. Ettől iszonyú kétségbeesetten ideges lettem, és persze még ügyetlenebb. Kétszer ment el mellettem a nővér, először még kértem, hogy tényleg egy icipicit segítsen, akkor mondta, hogy alszik, úgysem fog menni, de elvette Benedeket és megrázta, meg húzogatta és csavargatta a füleit, amitől elkezdett sírni.
Mivel alig látom, sírni meg konkrétan nem nagyon tud még a picike tüdeje miatt ez annyira szívbemarkolóan szánandó volt, ráadásul, ha napi háromszor látod a babád, nem vagy megedződve a sírására. Én csak azt láttam, hogy itt van, legalább a kezemben lehetne, ehelyett, mert énnekem nem megy valami, bántják, és mivel az előbb még nálam volt, így majd félni fog tőlem és végképp nem szopik, mert azt hiszi, akkor jön a fülcsavarás.
Tudom, hogy nincs idő szelíden felébreszteni a babát, de ez rémes volt, legszívesebben megütöttem volna. Holott tudom, hogy ez max az én kis lelkivilágomnak volt probléma, a babának aligha.

A második pofon az volt, hogy 10 perc múlva közölte, hogy eleve, hogy fogom már azt a gyereket, mert egy, meg fog fulladni, mert nincs elég hely az orra, meg a mellem között, kettő, így kitörik a nyaka.

Aztán közölte, hogy letelt az idő, kikapta a kezemből, szonda le, tej benyom, baba letesz, és „most már ne nyúljon hozzá anyuka, mert visszabukja az egészet!”

A szondával az a helyzet, hogy ha jól csinálják, akkor a baba egész jól viseli. Láttam, amikor Évike, vagy Zsuzsa (a második kedvenc nővér) szondázta, mert valamiért tényleg kellett (hozzáteszem, ők szólnak róla nekem, hogy szondázták, vagy szondázni fogják, ezért, vagy azért). De nagyon oda kell figyelni, hogy a fecskendőből ugyan ne két másodperc alatt nyomják be a gyerek gyomrába azt a fél deci tejet, mert akkor, naná, hogy kihányja. X nővér is kihányná, ha ledugnának egy csövet a torkán és zutty bele 3 liter víz. Ezt konkrétan gyomormosásnak hívják.
A másik, hogy hogy a jó búbánatba fog így szopni egy baba, ha még csak cumiból sem etetik.
Egy majdnem két kilós kisbaba már tud cumiból enni, ha lassan, fáradtságosan is. Nem fél, meg egy kilós, hogy szondázni kelljen.
Én még nem etethetem cumiból, mert még mivel mindig alszanak, álmukban kell nyeljenek reflexből, de ugye a légzésük nem teljesen kóser, és a szívás, de nem levegővétel, hanem nyelés kombó még nem megy néha egyszerűen és félő, hogy ha bénázom, tej kerül a tüdejébe, az meg műtét, meg kb a gyerek érettségijéig való ideköltözés.

Végül nem hányta ki amúgy, de nagyon féltem, mert ha megint elkezdene bukni, akkor fuccs a szoptatásnak.

Szóval megtörtént a második nagy egéritatás. Az első a tüdőgyulladásnál volt, akkor még magam is kórházlakó lévén a szülészet hátsó lépcsőházában zokogtam ki magam a lépcsőn ülve, most már rutinos kórházismerőként a kertben találtam egy lépcsőt, ahol legalább nem bámultak a sutyiban cigizni járó betegek.

Aki nem volt ilyen helyzetben, nem nagyon tudja elképzelni, mennyire csalódott voltam és mennyire rosszul esett az egész. És mennyire sajnáltam Benedeket. Megint ez a rohadt tehetetlenség. Csak ez most nem egy helyzet, mint a koraszülés, amivel nem lehet mit csinálni, hanem valakinek a hozzáállása.

A hozzáállásról: azért annyit le kell szögeznem, hogy mindenki nagyon lelkiismeretes és iszonyú jó látni, hogy mennyire jól végzik a munkájukat. X nővér is egy nagyon kedves lány. Sokszor segít át minket a lehangoltságon a kirobbanó vidámsága és jókedve.
Mindenkinek lehet rossz napja és nekem látnom kell a különbséget és el kell fogadnom, hogy Benedek nekem a kisfiam, a nővéreknek meg egy baba a futószalagon. Ráadásul ez is egy nagyon degradáló kifejezés így, hiszen nagyon szépen bánnak velük és odafigyelnek rájuk egyesével.

Teszik mindezt éjjel nappal, három műszakban, elhivatottságból, röhejes pénzért.

És eleve szerencsém van, ők így egy csapatban a legrégebbi és legjobb PIC team az országban. (a Söpf-Méreiből jöttek át, mikor azt bezárták, azelőtt nem volt a Jánosban PIC, de így egy az egyben átvették a csapatot. Ők voltak az elsők Magyarországon, ők taposták a ki az ösvényét az egész direkt koraszülött ellátásnak)

Reggel mondta Évike, hogy gondban vannak, mert Benedeknek nem maradt egy épp vénája mostanra a folyamatos cibálás miatt.
A pici babáknak robbannak a vénái, a koraszülötteké meg főleg, mert olyan vékony tű egyszerűen nincs, ami jó volna nekik. Ráadásul sokkal lassabban is gyógyul, mint egy felnőttnek.

Ez, ami most van nekünk, hogy már nem tudják hova beszúrni sok-sok hetes bentlét után szokott bekövetkezni. Pedig igen kreatívak, olyan már a baba, mint egy viseletes tűpárna; a feje búbjától a sarkáig tele van tűszúrásokkal.




Más, kisebb babáknál, akik hónapokig vannak bent, előbb utóbb preparálnak centrálvénát, de azért az egy ilyen babánál, akinél amúgy is lassan elhagyható lenne az infúzió, ahogy egyre többet eszik, elég irreális lenne. Viszont a kötelező folyadékbevitel adott, úgyhogy ma reggelre a kiírt adagját felemelték 8x20 ml-ről 8x35-re és nem kötöttek be infúziót.
Hát, ha ezt ő megeszi, az érdekes lesz. De meg kell ennie, mert különben tovább kínozzák a rohadt branüllel. Az antibiotikumot ideiglenesbe kapja majd.

A színe viszont már nem nagyon-nagyon répaszerű, úgyhogy a szolizást abbahagyják. Így, hogy már rendesen eszik, lassan beindul az anyagcseréje, és remélhetőleg egy két héten belül rendeződik ez is.

A hármas látogatásnál arra mentem be, hogy Benedek kint van nyitott inkubátorban, szépen felöltözve, betakargatva!!!!
Meglepetés volt, Évike direkt nem szólt előre, délelőtt, hogy most, hogy már nincs fény, meg infúzió, kirakják.




A nyakába ugrottam és megölelgettem, összepusziltam, aztán még este is azt mesélte mindenkinek..
Ott volt már egy szék és mondta, hogy üljek csak le és megkaptam a kisbabámat, fogtam a karomban, leírhatatlan volt, de alig mertem megmozdulni, olyan kis törékeny picike.
Mikor már nálam volt, akkor mondta, hogy van ám még egy meglepetés, innentől napi egyszer megpróbálhatok szoptatni, és ha gondolom, bejöhetek ma is negyed hatra és akkor be is pelenkázzuk, meg segít a szopásnál.
Hát, naná, hogy maradtam.

És szopott!

Jó, nehéz menet volt, először nem nagyon tudta, mit kezdjen a mellemmel, tömködtük a szájába, aztán nyalogatta, de úgy negyed óra elteltével rájött, mit is akarunk tőle és nekilátott.
Vicces, mert nagy lelkesen nekiáll, aztán három szívás után liheg fél percet.
Persze az egészet nem úgy kell elképzelni, mint egy nagy babánál, ő nagyon hamar elfárad, nem tud így elégséges mennyiséget megenni, de lassan majd belejön, és addig sem felejt el szopni és kevésbé szokik rá a cumira.

Holnap a deles etetésnél megyek szoptatni!

Kis Bocika jól van, szépen eszik, már jó sokat. Napról napra emelik az adagjait pár milikkel.



Nagyon sokat alszik a sárgasága miatt. Még mindig nyomatják neki durván a kék fényt.

Sajnos, most, hogy jobban van, megint cibál mindent, amit elér. És amit elér az a branül (nincs már egy ép vénája), illetve a kendő a szemén.
A kendőt mondjuk én is rángatnám, napok óta nem láttam az arcát. Elég groteszk így körbetekert fejjel szegénykém.



Mindent szopizik, ami a keze ügyébe kerül. A takaró csücskét, vagy az infúzió csövét.

Vajon az embereknek miért nem jut eszükbe, vagy, ha mondom, miért nem értik meg, hogy egy koraszülött babához nem lehet bemenni, és nem, majd ha hazajön, meglátogatni sem lehet az első napokban.
Sokan vannak, akik megértik, és azt is, hogy nem ez a kedvenc témám, persze, az ember nem véletlenül barátkozik azokkal, akikkel.

Ugyanakkor olyan emberek, akikkel hónapok óta nem beszéltem, felhívnak, hogy felugranának megnézni a babát, mert hallották xy-tól, hogy megszületett.
Mondom, kedves tőled, de tudod, hét hónapra született, kórházban van még, inkubátorban, mert nagyon kicsi. Erre az illető válasza: óóóóó, de cukiiiii, egy minibaba. Hát anyád a cuki.
Most erre mit lehet mondani.
Akkor mikor megyünk haza? Jövő hét esetleg? Felugranak, iszogatunk, dumálunk, tök jó lesz. Mondom, nem valószínű, mert nem megyünk haza még akkor, meg a babának nem kéne még a hercehurca amúgy sem. És így tovább.
Vagy a kedvencem: Hátmiazhogynemlehetbemennimegnézni???? Miért nem reklamálok a betegjogi képviselőnél, tök jó lenne, ha be lehetne menni. (ja, reklamáljak, hogy ő bemehessen, és jól megfertőzzön esetleg egy csomó félkilós koraszülött csecsemőt) Ez szintén olyan ember, akinek nem vágom, miért kellene bejönnie. Érdekes, a hugom, aki jelenleg elég emelt szinten Benedek-fan, elsőre tudomásul vette, merthogy tök logikus, hogy igenis nem lehet bemenni. Apukák is csak egyszer mehetnek negyed órára per nap. Meg hát mi is csak háromszor, extra esetben négyszer.