Benedekblog

Harapnak-e a bárányok?

nospam@example.com (Eszter) — Sun, 05 Sep 2010 19:17:31 +0200

Mellette: hogy a karja és a feje tele van fehérközepű, pörkös kiütésekkel.

Ellene: hogy a hasát, hátán nincs, illetőleg vízionálok némi elő-izéket, de ez lehet paranoia is.

Tipikus bárányhimlő pöttyök, tipikus szúnyogcsípéses helyeken (ahol nem takar a ruha, ti.).
Tipikus anti-bárányhimlő helyeken, tipikus anti-szúnyohcsípések.

Pók?

Brrrrrrrrrr, mindenesetre kisikáltam az ágy alját, és ekkora nagyétkű lakót csak megtaláltam volna.

Persze lehetett valami mutáns-szúnyog, vannak ilyenek az idén, és volt is szúnyogunk pár napja. De épp ilyen? És szaporodik? És csak őt?

A hiperszuper gyerekorvosunk most van szabin.

Holnap be kéne mennem az egyetemre.

Ágit, akit a felváltva nyaralás miatt jó két hónapja nem láttunk, és akivel borzasztóan szeretném már megnézetni a csámpázást, le kellett mondani holnapra, mert nem lenne vicces egy jó kis járvány a Péterffy PIC-en, ahol dolgozik, akármi is ez az izé.
Nem kevésbé lényeges, hogy ő sem volt még bárányhimlős.

Épp, mint a gyermek apja, aki erre hivatkozva, és holmi kenyérkeresetet emlegetve, aktívan kerül minket az 50nm-es lakásban.

Igaza van: az ő ápolása tuti százszor embertpróbálóbb lenne, mint Benedeké.

ruha teszi, avagy a rutintalan elsőgyermekes

nospam@example.com (Eszter) — Sat, 04 Sep 2010 08:42:00 +0200

Hideg lett, nagy hirtelen.

Benedeknek, csak, hogy szépen fogalmazzak, de ettől még igaz, nincs egy rongya, amit felvehet.
Abszolút semmi.

A napozókkal, meg a rövidnacikkal most nem megyek semmire.

Két darab hosszúnadrág, úgy, ahogy még jó tavalyról, ebből az egyik vékony vászon, a másik farmer.

Pulóverünk egy sincs, ami érdekes abból a szempontból, hogy akkor mit adtam rá nyáron, de az rá a válasz, hogy rendes pulóvert nem, csak hosszúujjú pólókat, meg eféléket. Ja, hogy azokat is kinőtte mostanra nagyrészt.

Mennyire jó volna elugrani, és venni neki két zsák ruhát! Kéne is - de erre most nincs rengeteg sok pénzünk, kevés sem nagyon.

Turizni kéne elmenni, és milyen jó program is lenne, de ez most nem aféle hobbi-körút kéne legyen, amit Benedekkel is le lehet zavarni, pár percben, hanem hosszas hadművelet, lehetőleg gyerekmentesen. Idő? Lehetőség? Egyik sem nagyon.

Rutintalan vagyok/voltam, ez van, legközelebb már nem fog váratlanul érni nyár vége.

Az egyik évfolyamtársam mondta, mikor még terhesen vadásztuk össze a babacuccokat, hogy nem is baj, hogy sehol nincs körülöttünk baba, legalább majd Benedek lesz az, aki újban jár, és más fogja a mi használt holminkat elkérincsélni.
Ezt már akkor is nagy hülyeségnek tartottam, de következő életemben tényleg tuti megvárom, hogy körülöttem szüljön egy-két ismerős, és nem én leszek az úttörő első.

És akkor talán majd nem csak háromnaponta tudom levinni a gyereket sétálni, ahogy megszáradnak a ruhák..

agyhalál

nospam@example.com (Eszter) — Fri, 03 Sep 2010 12:54:39 +0200

Nappal?
Be nem áll a szája, rohangál, pakol, brutális pörgés.

Gábor, pont úgy jött ki, a héten délután és éjszaka valami szerverrel szüttyög, alig látom. Nappal legyünk csöndben, mert pihennie kell, meg telefonál.

Éjjel: nem alszik, óránként sír fel keservesen.

Ki kéne tenni nagyágyba? Szeret bújni, de a rácshoz nem tud, mindig felébred, mert belerúg, belekap az ágyba.
De akkor hogy aludna el? Kimászna fél perc alatt.. Nem, tíz másodperc elég lenne..

És én hogy fogok végezni a háztartással, meg minden egyébben egy-másfél óra alatt/nap, ha innentől csak így alszik?
Az egyetemmel még lenne pár órányi melóm, mielőtt elkezdődik jövő héten, de azt is, mikor? Vergődök itt, próbálok ügyet intézni, számolgatok, optimalizálok, mert ha nem jó úgy, ahogy megszerveztem, akkor persze, hogy miért nem csináltam jobban.

Közben, persze ilyenkor talál meg a sok okostojás Bezzeg, aki még ráadásul abszolút nulla is ahhoz, amit annyival jobban tud, és még vághatok jó képet ahhoz is.

És nem, az asztalra nem szabad felmászni, Kisfiam, és ne told oda a széket, hogy elérd a késes fiókot, és ne pakold be a füzeteimet a mosógépbe, és aztán ne kapcsold be, és nem szabad szétrágni apád személyiét, ne kösd fel magad azzal a madzaggal, a könyveket nem tépjük szét, ne edd meg a virágot, a földet sem, a telefont nem hajigáljuk, ne ved le a pelenkád, ne tekerd a lábadra a melltartóm, az az én filctollam, és nem, nem, nem, mindig csak nem!
Persze tényleg mindig csak és kizárólag olyan dolgokat akar, amiket nem szabad, de ha magamat hallom, és nem látnám közben, mi történik, akkor csak az lenne a végkövetkeztetés, hogy ennek a szegény gyereknek semmit sem enged meg az idegbeteg anyja az égegyadta világon.

A kis(nagy)fiú, aki - fene a jó dolgát - nem szokott aludni

nospam@example.com (Eszter) — Thu, 02 Sep 2010 16:13:09 +0200

Hulla vagyok, felmondok, kész, végem..

Benedek alighanem megorrolt, amiért azt mertem írni, hogy az alvás fontos dolog, ugyanis, azon felül, hogy napok óta baromi rosszul alszik éjjelente, ma meg éppenséggel óránként szirénázott, úgy döntött, hogy a nappali alvás egyszerűen hülyeség.

Mivel éjjel alig aludt, nagyon hamar elfáradt, így már félt tízkor, egy órával a szokásos előtt betettem az ágyába.
Itt aztán teljesen megvadult, először ugrált egy kicsit, aztán kidobált minden mozdítható dolgot a földre, végül pedig elkezdte lebontani az berendezést. Állt, fogta két marokra a rácsot és rázta-rázta, kilazultak a csavarok, nyikorgott az egész, attól féltem, szétesik.
Először fél tizenkettőkor, tehát két óra tombolás után vettem ki: tisztába tettem, megetettem, megitattam, visszaraktam.
A következő három órában Benedek igazán jól érezte magát, nagyokat kurjongatott, és újfent szétcsavarozta az ágyat, mindeközben én ott heverésztem, és számoltam a csomókat az idegeimen, mert ha kimegyek, továbbra is hányós ordítás a reakció.
Fél háromkor ebédeltünk, Benedek, mintha tömény koffeint kajált volna, fel-alá rohangászott utána; életveszélyes volt, mert már ülni sem tudott, nemhogy szaladni, de azért csak esett-kelt lelkesen..

Letettem, elaludt, azt hittem, most aztán lesz időm mindenre, de igen szűk másfél óra elteltével felébredt, azóta itt szereli szét körülöttem a világot rendületlenül,

diszkrét bájjal megvillantva olykor-olykor

egynémely, a nap folyamán újonnan beszerzett, véraláfutást,

és a bucira dagadt krumpliorrát.

Mialatt ezt írtam, meg éppenséggel teljesen lekötötte, hogy a függönyt rángassa, néha azért toporog is közben egy kicsit tanácstalanul, tényleg teljesen be van pörögve..

soron kívül: baba-mama találkozó :)

nospam@example.com (Eszter) — Thu, 02 Sep 2010 08:49:36 +0200

Hogy így ránkszakadt az ősz, most, vagy soha alapon meg kéne tartani a már sokszor felmerült és felvetett összeröffenést..

Kérdés a hol-hogyan, mert nálunk három darab plusz ember már komoly logisztikát kíván.

Megoldás lehet még, ha kimegyünk Pilismarótra; ez jó is lenne: az a terep abszolút gyerekbiztos, van kert és ház is, így nem kéne alvás/kaja/egyébidő miatt szétszaladni fél óra elteltével. Itt annyi lenne a feladat, hogy meg kéne szervezni, hogy mindenki beférjen valami kocsiba: olyan 3/4 óra az út.

Mivel az agysejtjeim vakációznak, Budapesten csak a Szigetre, meg ilyesmikre tudok gondolni, de ha bárkinek van valami roppant kreatív ötlete, akkor ossza meg hamar a nagyérdeművel.

Az is tegyen így, aki szívesen jönne, mindenkit örömmel várunk!

fejlesztés

nospam@example.com (Eszter) — Wed, 01 Sep 2010 20:34:42 +0200

Na, most már nem is annyira függő a dolog.

Kis magyarázat:
Sokan kérdezték, miért szükséges a korai, ha egyszer Benedeknek nincs mentális károsodása.
Egyrészt, egy igenigen halovány esély persze mindenre van; ha én most úgy is gondolom, hogy Benedek zseniálisan agyafúrt, attól még lehetnek problémái ezzel-azzal. Másrészt: tény, hogy totál fejletlen idegrendszerrel jött a világra, ami inkább később mutatkozik/hat meg igazán (tanulási, koncentrációs problémák, hiperaktivitás, stb.), csak éppen a korai fejlesztésnek az a lényege, hogy korán van rá lehetőség, nagyjából 3 éves korig, utána meredeken esik a helyrehozás esélye. Harmadjára, de ez persze már az előzőre is igaz volt, hogy a korai fejlesztés egy komplex dolog, így például van benne mozgásfejlesztés is, amire nálunk önmagában is szükség van (kicsit csámpás, kicsit sántikál, egyik oldala merevebb - nem mintha ez zavarná bármiben is), és ezen felül persze a mozgáson keresztül megintcsak megvalósul az idegrendszer és az agy fejlesztése is.

Azt, hogy ki jogosult korai fejlesztése, az igen komoly névvel rendelkező III. számú Egészségügyi Bizottság dönti el és ítéli meg. Ezt aztán bizonyos időközönként - esetünkben évenként felülvizsgálják.

Tavaly a Tunyogi féle korai fejlesztőbe jártunk és Dévényeztünk.

A Tunyogiban a kezdeti, nehéz időszakban rengeteg segítséget kaptunk, ez persze azoknak igazán fontos, akiknek csak ilyen időszakuk van.
Mindig volt mindenki számára egy (mit egy, töméntelen) jó szó, segítség, tanács.
Mégis, több okból is fontolóra vettem, hogy az idei tanévet már nem náluk kezdjük.

Az egyik teljesen független minden külső tényezőtől, ez pedig Benedek hajlama az éjszakai fulladásra; ha rossz éjszakánk volt, sokszor csak hajnali hat körül tudott igazán mélyen elaludni, háromnegyed nyolckor felkelteni kegyetlenség lett volna, nem beszélve arról, hogy teljesen értelmetlen is. Ugyanakkor, ha épp jó éjszakánk volt, és Benedek rendben felkelt hétkor, akkor is gondot okozott, hogy kilenckor már épp elaludt volna; na ekkor kezdődött a foglalkozás és tartott fél tizenegyig, utána Benedek hazafelé elaludt, de persze felébredt, mikor megérkeztünk egy fél óra múlva.
Aki olvas, tudhatja, hogy a rendszeres alvás megszállottja vagyok, főleg egy - csak, hogy fentebbre utaljak - éretlen idegrendszerű gyereknél.

Persze a csoportos foglalkozások (torna+fejlesztés) miatt kellett ennyi idő, értem, de ez akkor is nagyon ütközött a mi napirendünkkel, és úgy éreztem, Benedek van olyan jó állapotban, hogy ne kelljen mindent felrugnom a fejlesztések miatt: nem éreztem, hogy nincs mit vesztenem vele.

De itt el is érekeztünk a csoportos foglalkozások okozta problémához. Ide kevés kivétellel Benedeknél súlyosabb állapotú gyerekek járnak, és valamikor tavasz elején elérkezett az a pont, amikor ez, úgy éreztem, elkezdett problémát okozni. Amikor színes, zenélő, világító tárgyakat mutogatva próbálták felkelteni a babák és a velük egy foglalkozásra járó, nagyon súlyos idegi sérült, eseteneként hat-nyolc éves gyerekek figyelmét, Benedek egyszercsak eljutott egy olyan pontra, amikor nem csak nézni akarta az adott tárgyat. Persze ez is volt a cél, és a legtöbbször amúgyis kiosztottak mindenkinek egy sajátot, de probléma volt, amikor csak egy közös dolog volt, ilyenkor ugyanis Benedek szerette volna, ha elveheti, persze én is szerettem volna, mégsem engedhettem, mert volt rajtunk kívül hat másik gyerek, akik nézegették.
Amikor mindenki kapott egy saját valamit, és játszottunk, mondókáztunk vele, én örültem, hogy Benedek szépen eljátszogat a kis bigyójával, de mivel a többi gyerek abszolút passzívan vett részt mindenben, úgy volt felépítve az óra, hogy kb 2 percenként váltás volt, ilyenkor beszedték a gyerekek(szülei)től a játékokat, és jött a következő feladat. De Benedek persze nem akarta visszaadni. Elvegyem? De nem örülni kéne épp, hogy jól elfoglalja magát? Nála hagyjam? De akkor meg minek jöttünk ide, otthon is szüttyöghet egy golyóval.

Ez mostanra, amikor már jár, sőt, rohangál, még azzal súlyosbodott, hogy el nem tudom képzelni, mégis mit csinálhatna a tornán azokkal a gyerekekkl, akiknek az az éves program, hogy felemeljék a fejüket.
És ezt most semmiképp nem lekicsinylőleg mondom, sőt! De tény: én sem biztos, hogy örülnék, ha az a gyerek, akivel együtt kezdtünk járni, vígan rohangászik, míg az enyém nem csinál semmit. Benedek oldaláról meg: onnantól, hogy jár, nincs mire gyúrni, csak finomítani, korrigálni, de ez megintcsak egyéni dolog, erre ott a dévény, ott nem tud valaki csak az ő lábtartásával foglalkozni, míg a többinek egészen más a közös program.

Hozzáteszem, amiről írtam, az a kiscsoport. Csak éppen a nagyban nagyok vannak (aki súlyosabb állapotú, kortól függetlenül marad a kiscsoportban). Mászókázni, festeni, számokat tanulni Benedek értelmeszerűen nem tud.

Mondták, és tudom is, hogy szívesen megtennék, hogy kapunk teljesen külön programot, csinálunk majd mindent külön.

De nem menne, nem lehet, még a tornát csakcsak, de a mondókázós fejlesztést? Egyszerűen nem lehetne rendesen megoldani.

Úgyhogy olyasmi helyeknek kezdtem utánanézni, ahol egyrészt van egyéni fejlesztés (ilyenkor csak heti 1-2 alkalom van/gyerek, de akkor csak vele foglalkoznak, személyreszabottan), illetőleg olyan a csoport, ahová jobban beillünk.

Hosszas kutakodás, és mindenféle dolgok mérlegelése után oda jutottunk, hogy, még ha elsőre meglepő is, a listánk élére a Down-korai került.

Itt, ha épp van szabad kapacitásuk, fogadnak nem-downos gyerekeket is, van egyéni és csoportos fejlesztés is, minenféle terápiák, és olyan fejlesztők, akiket már számtalanszor hallottam emlegetni és mindig glóriával a fejük fölött.

Eddig még nem tudtak semmit mondani, de a mai évnyitás után úgy áll a létszám, hogy megnéznek minket, úgyhogy kaptunk egy időpontot (október elejére, mert kicsit bolondokháza van feléjük (is)).

Többek értetlenkedtek, mikor mondtam, hogy hozzájuk szeretném vinni Bubit, merthogy down, jajistenem, cseberből vederbe.

Hát, pedig ez bizony nem így van.
Nem tudok a down szindrómásokra "sima" fogyatékosként gondolni. A downosok azok downosok. Mások, mint mi, de okosak a maguk módján, szerethetőek, kedvesek; őszinte öröm együtt lenni egy downossal, receptre írnám fel mindenkinek, hogy elgondolkodjon, mi is a fontos igazán a világban.
Alapvetően kis korban kicsi a lemaradásuk, és ez aztán egyre duzzad, de egyenlőre, biztos nem egy lepipálná Benedeket, és az biztos, hogy alkalmasabb játszótársakra sehol nem találna, mint ott.

Szóval, remélem, tudunk majd oda járni.

Már csak egy fájó kötelesség maradt: egy búcsúlátogatás; elköszönni, megköszönni..

élünk, ilyesmi

nospam@example.com (Eszter) — Tue, 31 Aug 2010 21:01:03 +0200

Bár úgy volt, hogy a héten Hévizen leszünk valamiféle (utó)nyaralási célzattal, borultak a dolgok, mert Gábor anyukája elesett és jó alaposan összetörte magát, úgyhogy inkább maradtunk, hogy kéznél legyünk, ha kellenénk.

Az időjárást elnézve, persze, lehet, hogy - mi legalábbis - jól jártunk.

Időjárás: Benedek nem alszik, így én sem.

Pozitívum: hogy ugyanakkor nem fullad (nagyon), ezt is megértük, tádáám.
Viszont mindettől függetlenül jönnek a hátsó fogai, tehát véresre kaparja a saját száját, mindkét kezét, és egyáltalán, mindent, amit elér, rág, megállás nélkül. Senki nem gondolná például, ha megnézné a nappali bútorainkat és a kiságyat, hogy egyik sincs két éves.

Negatívum: Összeszedettségem némiképp, gondolom, tükrözi, hogy évszázados morális mélyponton vagyok.

Fáradt, nyúzott, keseredett, veszekedős.

Stresszelek a hülye egyetem miatt, mert utálom a nyakamba szakadt dolgokat, és a baba miatt úgy volt, hogy most még úgysem diplomázom, hanem majd szép kényelmesen jövőre, aztán tessék.
Eleve, az egész évünket, az életünket szépen felépítettük erre a már sosemlesz gyerkőcre alapozva, és olyan, de olyan ürességet érzek néha, hogy nem igazán tudom hova tenni.

mert mégiscsak gyerekblog lenne:
A hülye anyjától függetlenül a Bubi egészen zseniális, mert tudja mondani például, hogy BUBOSZI (a boci, aki ugyebár bú) és tud hátrafelé járni.
Ezt egészen magától fejlesztette ki még múlt hét végén, számomra teljesen fölföghatatlan indíttatásból, mindenesetre addig gyakorolta, míg hibátlan nem lett a produkció, azóta pedig napi egy-kétszer előadja, és utána megtapsolja magát, mert szerény is.

Gyönyörűen iszik pohárból, enni pedig borzasztó nem-gyönyörűen eszik, újabban ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a kenyér/kiflikatonákra ő pakolássza rá a rávalót. Ha szabályt szegek, kicsit nyafog, aztán lelkesen nekilát korrigálni a dolgokat, ezért aztán újabban csak párizsit, sonkát, meg sajtot eszünk, a régi jó kedvencek, a májkrém, meg a medvesajt véééletlenül mindig a hűtő aljára kerül, merthogy azt is megpróbálná levakarászni a drága.

Gáz: megtanulta bekapcsolni a mesecsatornát.

Mérföldkő: Rájött, hogy ő, meg a háta mögötti dolgok vannak a tükörben. Irtó édes..

Fejlesztés: Jó kérdés, függőben..

Ha valakinek van egy elfekvőben lévő görög szigete, és kölcsönadná két hétre, szóljon.

cikifaktor

nospam@example.com (Eszter) — Fri, 27 Aug 2010 08:03:00 +0200

Mennyire gáz, egytől tízig, mikor a férjed finoman megkérdi, hogy vajon tisztában vagy-e vele, hogy már akkor sem csukod be a wc ajtaját, mikor a gyerek nincs is otthon?

udvarias

nospam@example.com (Eszter) — Thu, 26 Aug 2010 16:45:02 +0200

Dübörög a lejmolás-evolúció, kéremszépen!

Az új gyöngyszem a "KE-E", ami, ha nem volna világos, a kérem.

Az általános szóhasználat még mindig az ADDE, de ez a gyerek egy ravasz malac, így a KE-E-vel próbálkozik, bánatos kiskutyanézéssel kombinálva, ha mondjuk WC papírt, távirányítót, pénztárcát, laptopot, vagy hasonló ínyencségeket szeretne.

És, hogy nem kapja meg, szaladjunk előre egy kicsit, ordít, természetesen, és hisztizik, összeráncolt képpel jön utánam, és csak mondja, mondja a magáét nagy világfájdalmasan.

Kicsit eltolódott mostanában a hangulat mifelénk, a kacagásért ugyanis újabban meg kell dolgozni, egy "Kukucs!" már nem (feltétlenül) elég, ellenben visítani, azt aztán lehet bármiért, olykor nyilvánvalóan maga sem tudja az okát a világraszóló sértődésnek.

Ugyanakkor persze, egymást érik a hatalmas hancúrok, és jó, hogy már lehet "csinálni" vele dolgokat. Tartalmasan játszunk, ő is részt vesz benne, kitalálja, mit akar: hogy bújócskázni-e, vagy fogócskázni, tornyot építsünk, vagy könyvet nézegessünk.
És humorérzéke van, de milyen. És önérzete, de mekkora.

Szóval: alakul a kisember szépen..

a nemzetközi helyzet fokozódik

nospam@example.com (Eszter) — Wed, 25 Aug 2010 18:43:36 +0200

A fiam - fokozottan vörös hátsóval -, az imént fagyizott egyet.

A dezodoromat szerezte meg, és leette, ami kilógott belőle a tubusból. Sok lógott ki, a fene sem tekergeti folyton: az elején kitekerem, azt hadd szóljon..

Szerencsére, jószívű gyerek különben, engem is meg akart kínálni, a műanyag kacatokat is mindig odahozza, hogy hammhamm, és akkor örülünk, hogy ilyen vicces az élet.

Szemlátomást ezt a mókát is lehet például fokozni, mert hát nem fogócskázni kezd ilyenkor az emberrel az anyja?

Rohadt gyorsan spurizik egyébként a kis nyavajás, és hadonászik, kacag közben nagyokat.

Épp, mire elkaptam, jött rá, hogy mégsem olyan funky a dolog; idejében értem oda, hogy egy sugárban tudjon leokádni engem, magát és a szőnyeget. Ezt is lehetett fokozni, természetesen, további sugarakkal, merthogy akkor már jött a húsz perce elfogyasztott vacsora, meg még egy kis ezaz, annyira nem túrkáltam: elég ahhoz, hogy úgy gondoljam, tuti megszabadultunk a fölösleges PH értéktől is, úgyhogy gondolom, a legrosszabb esetben is csak annyi lesz, hogy nem alszom éjszaka, mert negyedóránként ellenőrzöm, hogy nem talál-e meghalni itt nekem ez a büdös kölök.

beteg

nospam@example.com (Eszter) — Tue, 24 Aug 2010 13:36:35 +0200

A gyereknek brutál hasmenése van, gyakrolatilag minden kifolyik belőle; a feneke darálthús..

A kifolyikot szó szerint kell érteni, tropa már az egész ágyunk, huzatostul, ágyneműstől, a ruháim, a szőnyeg, a kanapé.

Persze a legtropább maga Benedek - még egy ideig, mert ha majd én is elkapom, akkor onnantól enyém lesz a kétes dicsőség, az hétszentség: ugyanis éjjel megjött, így, egy héttel azután, hogy a műtét után végre abbamaradt, nagyon erősen, és nagyon druván; hányok, szédülök, görcsölök, ja, és mondtam már, hogy a beteg gyerek mellé, akit nyilván kevéssé izgat, hogy az anyja sincs jól, van egy beteg férjem is?

Benedek tegnap óta speckó diétán van: ionpótlóssmectaleves, barnarízskrumplirépa, étcsokiséretlenbanán.

Amúgy, tök jól van, feltéve persze, hogy szórakoztatom, vágtázik fel-alá egész nap, csak a popóját fájlalja, az nagyon csúnya a sudocrem ellenére is..

Én bizakodó vagyok, úgy döntöttem, ha a rotát kihúztuk itthon, ezt is ki fogjuk; amíg jó szokásához híven továbbra is három helyett eszik-iszik, addig úgy gondolom, fölösleges aggodalmaskodni.

Kellemest a hasznossal összkötendő veszek ma neki még pár bugyit, pardon, gatyát, maximum mosok egész nap, de legalább nem dörzsöli a fenekét a pelenka, aztán a nap további részében sztoikusan várom, mikor fog el az ellenállhatatlan vágy, hogy elrohanjak én is a fürdőszoba irányába..

bosszúságok

nospam@example.com (Eszter) — Mon, 23 Aug 2010 10:30:00 +0200

Hogyaszondja:

Ül a gyerek a WC-n, igen jól érzi magát: laponként tépkedi a wcpapírt, lelkesen törölgeti a nemlétező női genitáliáit, ahogy tőlem látta, és dobálja be a papírt a lába között. Integet is.
Mikor felültettem, épp igen elmélyülten foglalatoskodott a nyögéssel kísért nyomással, azóta semmi.
Huszonöt perc után lemászunk, addigra már voltam bari, boci, meg minden vicces élőlény.
Még vissza sem lényegülök humánná, máris összefossa magát. Meg a szőnyeget. Meg utána a takarómat is, mikor beviszem tisztába tenni.

(Viszont a bugyit - Gábor ragaszkodik az igen férfias gatya kifejezéshez - nagyon szereti, mihelyt bepisil, bekakil, azonnal jön és mutogatja. Negatívum, hogy a pelenka azóta a kínzás csúcsa.)

Meg a másik:

vajon, ha hisztizek azon, hogy Gábor a főzőlapra konzervált, odaégett tejet annyival inétzi el, hogy ő nem látta, azért nem törölte le, mielőtt még tükörtojást sütött rajta, az már PMS? És, könyörgöm, a kések a harmadik fiókban laknak, a fazekak meg balra-lent, hát három éve lakunk itt, harmadik fióóóóóók!

És egyáltalán, meleg van, nagyon meleg, a szomszéd csempét cserél alvásidőben és mindjárt iskola, ebédet kéne főzni, meg lemenni a játszóra, takarítani, intézni a Korait, meg a lakást..

kalandtúra

nospam@example.com (Eszter) — Sun, 22 Aug 2010 21:33:13 +0200

Anyuéknál voltunk, - nyaralnak - mama is átjött, Benedeknek volt helye szaladgálni; mókakacagásestérehullafáradtgyerek.

Beáll a busz a megállóba, ajtó kinyit, gyerek hisztériás rohamot kap, ajtóba kapaszkodik, rúgkapál, üvölt.

Felszállunk, tentebaba,nesírjál,ittabariskönyvbeee..

Új megálló, ajtó: pfffff - gyerek sikít, veri a fejét ököllel, bújik, mutogat az ajtóra: neneneeee!

Második megálló: ugyanez, csak már közben sem hagyja abba a sírást.

Mindenki bámul, először titokban, aztán meredten.

Egy bácsi megkérdi, nem kéne-e mentőt hívni, úgy gyorsabban beérek. Benedek a kórházba, netán én a diliházba?
Egy néni leinti: az ő unokája már három éves, mégsem tudnak ezen a vonalon (109) utazni, mióta visszacserélték a Volvókat az őskövületekre, neki is fáj tőle a füle.

Nem tudom, hány megálló van még, de tíznél tutira több, olyan háromynegyed óra, úgyhogy leszállok szép alázatosan és nekiállok visszaslattyogni az üres lakásba, közben még felhívom Gábort, hogy miattunk ugyan nem kell halkan hazajönnie..

feketefehér

nospam@example.com (Eszter) — Fri, 20 Aug 2010 20:40:00 +0200

Borzasztó pocsék éjszaka után
(volt egy igen életképes szúnyogunk, plusz, mivel a kis hadirokkant nyöszörgött álmában, amit amúgy máskor is szokott, ha fogzik, úgy döntöttem, esetleg arról van szó, hogy úgy beütötte a fejét, hogy majd most jól meghal nekem álmában - tudom, szánalom a köbön - totálisan bekattantam, és negyedóránként ellenőriztem, hogy van-e még gyerekem: volt)
úgy döntöttünk, kiszaladunk Gábor szüleihez Bogdányba, szívni egy kis jó levegőt, no meg pihenni egy kicsit.

Egy egészen-egészen kicsikét..

Utóbbi nem igazán jött össze, már ami engem illet, mert Benedekhez képest a sajtkukac féllábú zombi, az amúgy csodaszép kilátással büszkélkedő telek pedig lejtős teraszokból áll, néhol némi kis szakadékkal megspékelve.

Sajnos a fényképezőgépet otthon felejtettem, de Gábor azért csinált pár felvételt a telefonjával (ezért ilyen vacak).
Ez világraszóló, elmulaszthatatlan kötelesség volt, mert, hihetetlen módon, olyan helyen voltunk, ahol akadtak érdekesebb dolgok is, mint az eféle kütyük, így aztán végre fityiszt tudok mutatni mindenkinek, aki azzal szivat, hogy nem is jár a gyerek, csak a zanyja dicsekszik vele..
Igaz, cserébe kénytelen vagyok leleplezni magam, mint komplett hülyét, mert az egy éves, de főleg a tegnapi alváshiány sem lehet mentség arra, hogy elfelejtettem, de nem is vettem észre, hogy tudniillik kihúztam a slagot a kerti zuhanyból, következésképpen nincs benne, következésképpen nem fog folyni belőle a víz, következésképpen hiába nyitogatom. Naja. Műegyetem, kezitcsókolom!

Drágajó Papám,
épp csak egy icipicike baba volt tavaly, elveszett a kezedben, nézd, milyen szép és erős lett a kisunokád, bárcsak látnád, remélem, látod!
Boldog névnapot, nagyon, de nagyon hiányzol!

stresszteszt

nospam@example.com (Eszter) — Thu, 19 Aug 2010 19:16:01 +0200

Benedek ma egy laza és elegáns mozdulattal magára rántotta a szekrényt.

A szekrényben iratokat tartunk, baromi nehéz; simán agyonütötte volna, ha nincs ott mögötte a babzsák, hanem hanyatt esik a parkettára, így csak abba passzírozta bele.

Igaz, már feldönteni is csak azért tudta, mert ráállt a zsákra, így elég magas lett, de ez mostanában sokszor megesik, mászásra sokkal alkalmasabb célszerszámokkal is, mint mondjuk a játékos láda. Na arról aztán eshetne egy cifrát.

Ez az egyetlen szekrény az egész rohadt lakásban, ami nincs felfúrva: naná, hogy ezt találja meg.

Csak a hatalmas dörrenésre kaptuk fel a fejünket, ahogy borultak a fiókok; már jó ideje szépen jött-ment, mi meg csak zsongtunk így délután, aztán, mire ugrottunk, mint a nyíl, már csönd volt, csak a vergődést és a nyüszítést lehetett hallani a szekrény alól. Hát, mit mondjak, kellettünk hozzá mindketten, hogy azonnal felrántsuk, nekem egyedül beletelt volna fél percbe, mire lecibálom róla; a babzsák viszont, igaz, hogy felfogta az ütést, de jól össze is szorította a szerencsétlent.

Utána iszonyat üvöltés jó öt percig, aztán meglengettünk egy könyvet az orra előtt (a mi könyveink abszolút tabu neki), amire azonnali és harsány öröm volt a reakció, mi meg annyira örültünk, hogy nála hagytuk, hadd tépje szét (tudom, nem vagyunk normálisak, de ez estben valahogy ez nem is éreztük annyira irracionális reakciónak - utólag meg nem érdekel, mert ősrégi, nagyon szakadt ponyva volt, de amúgy is leszarom).

Azóta sokkban vagyok.

Gáborral teljesen máshogy reagáltunk a dologra, én szokás szerint robot üzemmódba kapcsoltam, egész addig, míg oké nem lett minden, és a gyerek boldogan nem tömte kétpofára a Robin Cookot, de akkor aztán jött a végtagremegős idegkimerülés.
A zapja a szekrénycincálás közben üvöltözött mindenféle nagyn-nagyon csúnya dolgokat és hogy miért a notebookot nézem a gyerek helyett, aztán, mikor Benedek lehiggadt, megcsikizte, megölelgette, hozott magának egy szelet sütit, kinevetett, hogy most már minek remeg úgy a kezem, mikor semmi baj, hogy nem bírom tartani a bögrém és visszaült dolgozni.

Nem bírom én ezt idegekkel, és most már tényleg jó volna tudni, hogy más gyereke azért nem próbálja kinyírni magát havonta, mert az anyja rendesen figyel rá, ergó én nem, vagy ez csak amolyan hobbi a fiamnál.